Már az első nap jött a nagy felismerés. Az ember nem is Facebook függővé válik, hanem információfüggővé, és még csak észre sem veszi, hogy minek lett észrevétlenül a rabja. De miért kell egyáltalán teletömni az agyunkat? Nem kell, de pár év alatt sikerült ezt elhitetni velünk.

Hogy mit? Azt, hogy ha nem szerzünk be minél több információt, akkor lemaradunk. Mi magunk sem tudjuk, hogy miről, de ez a "aki lemarad, kimarad" érzés okozta kellemetlen érzés, már-már félelem, nagyon komoly hatással van a mindennapjainkra. 

Reggeli rutin

Tegnap reggel mikor felébredtem azonnal nyúltam a telefonom felé, és kerestem azt a Facebook alkalmazást, amit letöröltem este. :) Persze ez a megszokás hatalma, amely ma már nem kísértett.  Mindenesetre most, hogy a telefon max. zeneválasztás miatt volt a kezemben, jobban meg tudtam figyelni az embereket.

A metrón csak az nem telefonozik, aki idős

A végállomáson 17 embert számoltam össze, ebből 9 kezében azonnal ott volt a telefon, amikor leült. Rontja a statisztikát, hogy a másik 8 emberből 6 időskorú volt. Ez összesen tehát 2  tanuló∕dolgozó ember. Az iroda felé még kétszer jött rám az, hogy előkapom a telefont, és nem is értettem, hogy mi van. Aztán estére megvilágosodtam, de ezt majd kicsit később.

Mi a fene történik velem?

Aztán eljött a délután, és iszonyat fáradtság lett rajtam úrra. Semmit nem értettem, hiszen perfekt napom volt, még a Facebook-ból származó információkkal sem terheltem le az agyam. Olyan szinten padlóztam, hogy egyszerűen hazajöttem az irodából.

És akkor megtörtént a csoda

Hazajöttem, kivittem a kutyust sétálni, és akkor esett le. Elvonási tüneteim lettek. Az agyam az évek alatt hozzászokott ahhoz, hogy folyamatosan információkat kap, és egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal az érzéssel, hogy nem kapja meg a napi adagot. Nincs min pörögnie!

Bizony-bizony, számtalan tanfolyamot elvégzünk, otthon, közösségben meditálunk, mindent megpróbálunk, hogy ne pörögjön állandóan az elménk. Mindeközben csak a lényeget nem szedjük ki az életünkből. A korlátlan és zabolázatlan információfogyasztást. Ami az egész pörgést okozza.

És akkor… kora este megtapasztaltam azt az érzést, amire évek óta (nem meditatív állapotban) nem volt példa. Csend lett belül. Először nem tudtam mit kezdeni az érzéssel. Azt éreztem, hogy végre nem vagyok, és nem is kell bárki számára elérhetőnek lennem. Aztán azt vettem észre, hogy hallgat az elmém, nem pedig magyaráz. Egészen furcsa érzés volt, meg is ijedtem eleinte a csendtől.

A hűtős példa

Biztos ti is ismeritek azt az érzést, amikor tudjátok, hogy mi van a hűtőben, de csak azért is belenéztek párszor. Na, a Facebook pont ezt éri el. Tegye fel a kezét az, aki amikor van egy kis szabadideje, vagy épp a WC-n ül, előkapja a telefonját. Na ez pont erről szól. Már nem bírja az agya a szokásos információadag nélkül. Ez a „csak benézek” már egy enyhe elvonási tünet.

Ennek a kiiktatásával ez a műveletsor maradt ki a napomból. Egyszerűen nem töltöttem fel újra és újra az agyamat olyan információval, amin pöröghet.

Este több hónap után végre megint volt kedvem tornázni, és egy oktatóanyagot is meghallgattam a vevőszerző csatornáról. Szerintem kb. fél éve nem volt olyan, hogy szakmai anyaghoz volt kedvem.